Bagoly a kedvenc állatom

A legnagyobb bagolyfajok egyike, magassága 60-75 centiméter, szárnyfesztávolsága 160-188 centiméter. A tojó nagyobb és nehezebb, mint a hím, tömege 1750-4200 gramm között van, míg a hím tömege 1500-2800 gramm közötti. Háta rozsdabarna, feketés vonalkákkal, hasi része sárgás, hullámos barna rajzokkal. Tollfülei jól láthatók. Lábai tollasak, szárnyai nem érnek a farka végéig. Horgas csőre van, amivel könnyen tudja tépni a zsákmányát.

A macskabagoly tömzsi testfelépítésű, középméretű bagolyfaj, amelynek hosszúsága 37–39 centiméter, szárnyfesztávolsága 81–96 centiméter, a testtömege pedig 360–650 gramm. A tojó nagyobb, mint a hím. Nagy, kerek fejéről hiányzanak a tollfülek, a pofalemez, amely körülveszi a sötétbarna szemeket, nagyjából lapos és egyenes. Az alfajok két színkategóriába sorolhatók, az egyiknek a felső része vörösesbarna, míg a másiknak szürkés, de átmeneti változatok is találhatók. Mindkét színváltozat esetében testének alsó része fehéres barna, csíkokkal vagy sávokkal. A fajra a nemi kétalakúság jellemző. A tojó sokkal nagyobb a hímnél, körülbelül 5 százalékkal hosszabb és több, mint 25 százalékkal nehezebb.

Habár Európa legnagyobb részén mind a két színváltozat megtalálható, a nyugati, nedvesebb területeken a barna színűek vannak többségben, míg kelet felé haladva egyre több szürke színű macskabagoly él. A legészakibb területein halványszürke. A szibériai és a közép-ázsiai alfajok tollazata szürke és fehér. Az észak-afrikai alfajok sötét szürkésbarnák, míg Dél- és Kelet-Ázsiában a macskabaglyok alsó része keresztsávos és nem csíkos, és finom vonal keretezi a pofájukat. A szibériai és skandináviai alfajok 12 százalékkal nagyobbak és 40 százalékkal nehezebbek, mint a nyugat-európai alfajok, és 13 százalékkal hosszabb a szárnyuk, mint az utóbbiaknak. Ez a tény alátámasztja Bergmann törvényét, miszerint az északi formáknak nagyobbak kell lenniük a déli formáknál^.

Finnországban és Olaszországban genetikai vizsgálatokat végeztek el a macskabaglyokon, és megállapították, hogy a szürke színűek jobban szaporodnak, jobb a betegségekkel szembeni ellenálló képességük és kevesebb élősködőjük van, mint a barna színű változatoknak. Korábban arra gondoltak, hogy idővel a barna színváltozat ki fog pusztulni, de ez mégsem fog bekövetkezni, mert a madarak nem válogatósak a párkeresés idején, vagyis nekik mindegy, hogy szürke vagy barna párjuk lesz-e. Így a barna színváltozat nincs a „kihalás szélén”. A színváltozatok elterjedése az élőhelyektől is függ. Az Olaszországban végzett megfigyelések azt mutatták, hogy a barna színű macskabaglyok az erdős területeket választják élőhelyül, míg Finnországban, vagyis a hidegebb éghajlaton, Gloger törvénye szerint, a világosabb madarak a gyakoribbak.

A macskabagoly röptére a hosszú siklórepülés jellemző, kevés szárnycsapással. Az összes eurázsiai bagolyfaj közül a macskabagoly ver a legkevesebbet a szárnyával, és repül a legmagasabban. Szárnya kerek és széles. Röpte nehézkes és lassú. Mint a többi bagolyfajé is, röpte nesztelen, mivel tollazata puha és dús. Mérete, tömzsi alakja és széles szárnyai különböztetik meg az elterjedési területén lévő többi bagolyfajtól. A szakállas bagoly (Strix nebulosa), az uhu (Bubo bubo) és az uráli bagoly (Strix uralensis) hasonló testfelépítésűek, de sokkal nagyobbak.